Kollagén és a bőr

Ráncok

Bőrünk 75%-át kollagén alkotja. A test kollagén termelése az életkorral egyre csökken, először azt vesszük észre, hogy harminc éves korunk környékén, arcunkon apró szarkalábak, ráncok képződnek. A bőr elveszti fiatalságát, ragyogását lassan kiszárad, a haj meggyengül és elveszti fényét.

A bőr állapota sokat elárul rólunk. Senki nem bánná, ha bőre finomsága, feszessége, szépsége nem változna meg az idő során. Azonban a bőrön az általános egészségi állapotunk, a napi gondok, betegségek, lelki válságok nyomot hagynak. A helytelen táplálkozás és élvezeti szerek használatáról már ne is beszéljünk.

Bizonyos bőrelváltozások örökletesek. Az öregedés első jelei természetesek, a sejtekbe programozott biológiai törvényszerűségek következményei. Azonban az örökletes folyamatokat is késleltethetjük egy szakszerűen összeállított bőrápolási programmal.

 

A kollagén a bőr szilárdító váza. Összetartja a bőrt és alátámasztja az egyéb szöveteket és vérereket. A kollagén szerkezete a természetes öregedési folyamat miatt vagy a környezeti hatásoknak köszönhetően (cigaretta, kávé, napozás, egyensúlytalan étkezés) eredeti szerkezetét elveszti, megtöredezik. Ha a kollagén szerkezetében változás áll be a bőr veszít rugalmasságából, feszességéből. A kollagén rostnyalábjai szétesnek és a különálló rostok gyengék. Ennek következtében pedig a bőr megereszkedik és ráncosodik, nehezebben regenerálódik ha sérülés éri.

Bőrünk három összefüggő rétegből : - a felhámból (epidermisz), - az irhából ( dermisz) - és a bőr alatti kötőszövetből (subcutis) áll.

Az irha 90%-át kollagén alkotja, ami a kötőszöveti (fibroblast) sejtekből származik és a támaszszövetek egyik fő alkotórésze. Egyes kötőszöveti sejtek egy másik, a kollagénnel rokon, de annál könnyebben nyúló fehérjét az elasztint hozzák létre, amely a dermisz legfelső rétegében helyezkedik el. A kollagén és az elasztin teszi lehetővé, hogy a bőr könnyen megnyúljon, és gyorsan visszanyerje eredeti alakját. A kollagénrostok oly módon biztosítják a szövetek szilárdságát, hogy kötegekké egyesült sűrű szövedéket alkotnak. Az elasztinrostok finom hálózatot alkotva támasztják alá az epidermiszt, és a bőr lágyságát, rugalmasságát biztosítják. A fibroblast sejtek a rostok termelése mellett a glikánok előállítását is végzik, amelyek a bőr ruganyosságáért és a dermisz hidratálásáért felelősek.

Az öregedés első jelei már a felnőttkor kezdetén, 20-25 éves kortól jelentkeznek. Az arcbőr mattabbá válik és megjelenhetnek az epidermiszben az első finom ráncok (a homlok függőleges ráncai és a szem külső sarka körüli apró ráncok), a bőr veszíteni kezd rugalmasságából. 40 év felett lelassulnak az anyagcsere folyamatok, a bőr mirigyeinek tevékenysége csökken, a bőr elvékonyodik, zsírhiányos, dehidratált lesz.

A fibroblast sejtek kevesebb kollagén-, elasztinrostot és glikánt termelnek, ezért a dermisz besüpped, a bőr elveszti feszességét, és ráncossá válik. A kollagén és elasztin mennyisége egy százalékkal csökken évente.

A szarkalábak, az ajkak körüli és a szemöldök közötti ráncok, az orr körüli barázdák egyre mélyebben lesznek és elérik a dermisz mélységét. A kollagén termelődését szilíciummal tudjuk segíteni, természetes formában és kellő mennyiségben a bio Silica kapszulában találunk szilíciumot.

A bőr öregedési folyamatában nagy szerepet játszanak a sejtek biológiai hártyáját veszélyeztető szabad gyökök is, ezért nagyon fontos a kollagén mellett kellő mennyiségű antioxidáns (pl.:E-vitamin, C-vitamin) bevitele is.

Kollagén és Kötőszövet

Támaszt és tápanyagot nyújt. Az erős kollagén fehérje a kötő- és támasztószövet része, a kollagén nagyon fontos szerepet játszik a kötő –és támasztószövet stabilitásában és szilárdítja azt.

A kötőszöveti gyengeség lehetőséget ad a striák és a narancsbőr megjelenésének. A kötőszövet gyengesége lehet öröklött állapot is Emellett a mozgáshiány, a terhesség során kialakult nagy súlytöbblet, és a gyakori hízás-fogyás (yo-yo effektus), a helytelen táplálkozás, elsavasodás, a kötőszövet edző kollagén és a nyomelemek hiánya (pl szicílium), folyadékhiány, a szervezetben felgyülemlett méreganyagok és az öregedés vezethetnek kötőszöveti gyengeséghez. Fontos tehát, hogy a kötőszöveteket megerősítsük, illetve megakadályozzuk gyengülésüket. Az ösztrogénszint csökkenésével a bőrt erősítő kollagén és a bőrt rugalmassá tevő elasztin mennyisége szintén csökken: így a bőr vékonyabb, szárazabb, rugalmatlanabb és sérülékenyebb lesz.

Tipikus kötőszöveti gyengeség például a horkolás, amikor a lágy szájpad veszít rugalmasságából és így alakul ki a közismerten kellemetlen kórkép. Sok estben annak tulajdonítható, hogy az orr- és a szájüreget elválasztó szájpad hátsó része lazább a szokottnál.

Kollagén és a cellulitisz

A kötőszöveti betegségek közül mostanában az ún. cellulit (narancsbőr) áll az érdeklődés középpontjában. A főleg nőkön, elsősorban az alsó testtájon megjelenő elváltozás először esztétikailag zavaró. Igen találó magyar neve – narancsbőr – a kissé összenyomott bőrön megjelenő pici gödröcskékre utal. Előfordulása nem elsősorban a kövérséghez köthető, jó alakú, fiatal nőkön is jelentkezhet alkati adottság, öröklődési hajlam, valamint nem megfelelő táplálkozás (nehéz, zsíros, fűszeres ételek, egyszerű szénhidrátok), mozgáshiány, kevés vitamin és ásványi anyag fogyasztása, hormontartalmú gyógyszerek használata esetén. Másik zavaró kozmetikai tényező az ún. stria, eleinte lilásvörös, majd gyöngyház fényű csíkokkal a fenék, a has vagy a mell tájékán. Kialakulását a kötőszöveti gyengeség mellett a gyors növekedés, a nagy testsúlyváltozás vagy hormonális okok idézhetik elő.

A kollagén kötőszövet edző szerkezeti fehérje, mindkét esetben segítő alternatíva.

Külsőleg használj a helyi zsírpárnákra és narancsbőr megszüntetésére alkalmas thermo hatású zselét. Ne feledd a külső kúra belső kúra nélkül nem sokat ér, de a bőr még így is jobb textúrájú lesz.

Bőrproblémák és kollagén molekulák

…Idősödő bőr? Apró ráncok? Viszkető, vörös vagy gyulladt bőr? Fakó, száraz, hámló vagy kicserepesedett bőr? Barna foltok vagy elszíneződések? A bőr megvastagodása vagy elvékonyodása? Mélyebb horzsolások, zúzódások? Tág pórusú bőr? Seborrheas bőr? Terhességi csíkok? Cellulitisz? …

Amíg a bőr fiatal, sejtjei naponta cserélődnek (21-40 nap között). Öregedéssel a sejtregeneráció lelassul és a sejtcsere a felére csökken. Ennek az a következménye, hogy több sejt halmozódik fel a bőr felületén, amitől durva, kemény tapintású lehet és felületén száraz foltok jelenhetnek meg. A sejtregeneráció másik következménye, hogy a bőr lassabban gyógyul. Idővel a vérkeringés is veszít hatékonyságából, a vér nehezebben kerül vissza a szívbe, ezt a mozgásszegény életmód is befolyásolja.

A bőrbetegségek a test bármelyik részét érinthetik, és okozhatnak súlyos, életveszélyes állapotot is. A gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend, sok folyadék fogyasztása és a táplálék-kiegészítők ésszerű használata mind jótékony hatású lehet. A kollagént tartalmú táplálék-kiegészítők növelik a bőr egészségét és fokozzák szépségét.

A bőr az emberi test legnagyobb szerve, amely több feladatot lát el. Betegségek egész sora sújthatja, amelyeknek az okát gyakran nehéz megtalálni. Alkalmanként mindenkinél fellép viszketés vagy horzsolás, de makacs esetekben ezek súlyos bélszervi betegség tünetei lehetnek. Néhány bőrbetegség a kiválasztó rendszer valamilyen működési zavarának a következménye. A bőrgyulladásnak különböző okai lehetnek, például ekcéma (vagy dermatitis), bőrfarkas, akné vagy psoriasis (pikkelysömör). Bőrbetegségek a szemölcsök, a bibircsókok, a herpesz, a leégés, a bőrkeményedések és a tyúkszemek, a vágások és a horzsolások, valamint az olyan fertőző betegségek, mint az ótvar és a rüh.

Mi okozza?

A készételek, cukor és zsír túlzott fogyasztása a bőrön is érezteti hatását csakúgy, mint a levegő szennyezettsége, a stressz, a dohányzás vagy az ibolyántúli sugárzás. A száraz bőr általában öröklött, de súlyosbodhat az időjárás viszontagságai és a szegényes étrend következtében. A nagyon kiszáradt bőr gyakran a faggyú vagy a faggyú és a verejték hiányának az eredménye, bár olykor a pajzsmirigy csökkent működésével van összefüggésben. A gyógyszerek, például a simaizomgörcs-oldók, az antihisztaminok és a vízhajtók, a napsütés és a dohányzás egyaránt okozhat bőrkiszáradást. A nemi hormonok mennyiségének csökkenése ugyancsak oka a bőr öregedésének. A változás korát követő 10 év folyamán a kollagénszint jelentősen megfogyatkozik. Az utóbbi időkben eredménnyel alkalmazzák az úgynevezett fitoösztrogéneket tartalmazó étrendkiegészítőket, melyeknek olyan térszerkezete van, mint a női nemi ösztrogénnek, de nincs ösztrogén mellékhatása. A fitoösztrogén-ben gazdag növények befolyásolják a csont sűrűségét is és enyhítik a klimax korában fellépő tüneteket. A bőr elvékonyodása az öregedés természetes velejárója, de a szteroidok szedése is okozhatja. Az ekcémát vagy a bőrkiütéseket gyakran allergia váltja ki, például a fémre, a napfényre, kozmetikai szerekre, növényekre, élelmiszerekre vagy egyéb anyagokra való túlérzékenység, míg a pikkelysömört a stressz súlyosbíthatja. A vese- vagy májbetegségek akadályozzák a méreganyagok kiürülését, ami bőrjelenségeket okozhat. A kiterjedt véraláfutások kialakulhatnak a hiányos táplálkozás, a vérszegénység, véralvadásgátló gyógyszerek szedése vagy az elhízás következtében, ritkán a rák korai jele is lehet. A bőrkeményedéseket és a tyúkszemet nyomódás okozhatja, például a nem megfelelő cipő viselete.

Ahhoz, hogy megszüntethesse bőre szárazságát, illetve megszabadulhasson az ekcémától és a bőrkiütésektől, ügyeljen a helyes életvitelre.

A Kollagént mindig antioxidánsokkal együtt alkalmazza, amelyek megvédik a bőrt a külső behatásoktól és a sejteket károsító szabad gyököktől. Ezek a vitaminok enyhítik a bőrkiütéseket és az ekcémát, helyreállítják az égések vagy vágások, horzsolások nyomán károsodott szöveteket, gátolják a gyulladások keletkezését és elősegítik a gyógyulást e hatások mindegyike segít a viszketés és a szárazság megszüntetésében.

A száraz bőr, az akné és a pikkelysömör kezelésében, valamint a szövetek helyreállításában a kollagén mellett a cink igen hasznosnak bizonyul. Bőrszárazság, ekcéma és bőrkiütések esetén mindig fektessen hangsúlyt a méregtelenítésre, lúgosításra. Külsőleg a pikkelysömör tüneteire alkalmazzon mimóza krémet.

Az Árnika enyhíti a leégés tüneteit, gyógyítja a sérült bőrt, helyi kezelésként alkalmazható a viszketés csillapítására és csökkenti a gyulladást.

Mit tehet még?

Igyon meg legalább 6 pohár vizet naponta, rendszeresen segítse szervezetéből kiüríteni a salakanyagokat, amelyek esetleg bőrkiütéseket okozhatnak. A bőr általános egészsége érdekében és az akné leküzdésére csökkentse a zsíros ételek fogyasztását, egyen több friss gyümölcsöt és zöldséget, különösen sárgarépát (amely antioxidáns béta-karotint tartalmaz).

Tudtad?

Mindössze egyetlen nap, amelyet megfelelő védekezés nélkül napozással tölt, visszafordíthatatlanul károsíthatja a bőrsejteket és valószínűleg a DNS-t is, ami bőrrákot vagy korai öregedést okozhat.
Nagyon sokan nem tudják, mennyi napsütés éri naponta bőrüket. Tudtad?

Ha a szokásosnál kevesebbet mosakszik, ha langyos vizet és nem illatosított termékeket használ, valamint szárítkozásnál nem dörzsöli, hanem finoman törölgeti bőrét, csökkentheti bőre szárazságát.

Tudtad?

A gyermekkori bőrkiütések akár 75%-át okozhatják élelmiszer-allergiák, különösen a tojás-, a mogyoró és a tejallergia. Allergiateszt segítségével megállapítható, hogy az allergiát milyen étel okozza. A kutatások szerint a glutén- és tejtermékmentes étrend enyhítheti a bőrgyulladástól szenvedők panaszait.

Tudtad?

A pitypang, csalán, bojtorján, árticsóka, kurkuma, zsálya, boróka, édesgyökér, fahéj, gyömbér, édeskömény és ánizs főzetéből készített koktélkoncentrátum serkenti a kiválasztó szervek, főként a máj és veseműködést, elősegítve a méreganyagok és savak kiürülését és fokozza a bőr szépségét.

© NATUR TANYA® a szépség nem LUXUS. Ragaszkodj hozzá! - Edd és Fiatalodj! Minden jog fenntartva!




Csatlakozz hozzánk!